Eddig megfogalmaztam, miért próbálom németül tanulni a németet, és mi az eredete és jellemzője a nyelvtani-fordításos módszernek.
Szóba kerültek a nyilvánvaló előnyei is, amik, ha alaposabban mögéjük nézünk, inkább a tanárnak jelentenek könnyebbséget, mint a diáknak valódi segítséget: mennyivel egyszerűbb azt mondani magyarul, hogy a past continuous-t arra használjuk hogy…, mint átgondolni alaposabban, hogy egy született brit pontosan mikor, mire is használja ezt, és hogyan lehetne életszerűen gyakoroltatni?
They were having dinner when Titanic hit an iceberg.
Mert hát ajnos hiába magyarázzuk el keresztbe-kasul magyarul, meg fordítunk rá kismillió példát, ahogy egy olyan szituációba kerülünk, nem a helyes nyelvtan fog automatikusan a szánkra jönni, hanem agyalni kezdünk majd a nyelvtani szabályon és a tanár magyar nyelvű magyarázatán, esetleg magyarul kigondoljuk a mondatot, átfordítjuk angolra, és már rég másról van szó, továbbfolyt a társalgás, mi pedig ott ülünk kukán, egy el nem mesélt történet fojtogató érzésével és a nyilvánvaló kudarccal a torkunkban.
Mik tehát ennek az általánosan elterjedt módszernek a nyilvánvaló hátrányai?
– Nagyon jól lehet vele a nyelvről, de nem a nyelvet tanítani.
Azaz amikor “tanultad már”, mire való a present perfect, el tudod szajkózni a szabályt, csak épp képtelen vagy azt mondani angolul, jártál-e már cseppkőbarlangban, vagy láttad-e azt a filmet.
– A beszéd, vagy bármilyen spontán kreatív megnyilvánulás teljességgel hiányzik.
Beszéd nélkül pedig elég nehéz megtanulni beszélni! Nagyon jó kis oktató videok vannak a youtube-on a szobafestésről és a bútorkárpitozásról is, de tuti sosem fogod tudni egyiket sem, ha egyszer sem csináltad.
– A diákok semmiféle aktív szerepet nem kapnak a nyelvórán.
Nyilván azért tanár a tanár, hogy ő vezesse az órát (az esetek többségében…), node amikor mindent a tanár dönt el – hát az hatalommániákusoknak remek lehet, de tanulóként kényelmetlen és szenvedés, főleg, ha sem hasznát, sem értelmét nem látod a dolgoknak, amiket csináltat veled. Másrészről nagyon veszélyes az összes irányítást a tanár kezébe adni: pont azt a felelősséget vesszük le vele a diákok válláról, amit nem győzök hangsúlyozni: csak az ő aktív közreműködésével, részvételével, és nem pusztán passzív befogadóként való hozzáállásával fog tudni megtanulni az adott idegen nyelven.
– A kommunikációra szinte semmi figyelmet nem fordítanak.
Ma pedig mi másért tanulunk nyelveket?… Persze, én is imádok angolul, franciául, németül regényeket, és sekélyes női lapokat olvasgatni :), de a legfontosabb célja a nyelvtanulásnak a beszéd: ne tudjanak eladni külföldön, el tudjuk mondani, mi bajunk, ha síbaleset ér, ne égjünk le, ha az utcán megszólítanak a túristák, és barátokat szerezzünk, és meg is tartsuk őket.
– A tartalomnak sem szentelnek szinte semmi figyelmet.
A tanár kiválaszatja a feldolgozandó olvasmányokat, és tök felesleges mondatokat, szavakat magoltat be a segítségükkel. Arra koncentrálnak, amit a diák még nem tud – és nehéz, mondjuk eredeti cikkekben vagy irodalmi szövegekben mindig jócskán van olyan – , nem pedig arra, amit már szótár nélkül is ért, vagy amit magától tudna produkálni a megadott minták alapján.
– A fordítás gyakran félrevezető és pontatlan.
Már sokszor írtam, hogy fordítani nehéz, talán a legnehezebb. Nehezebb, mint hallott szöveget megérteni, vagy a globalizációról és az EU-ról beszélgetni tanult anyanyelvi kollégánkkal.
Sokkal nehezebb dolga van annak, aki a kigondolt magyar nyelvű mondatot akarja angolra lefordítani, mint aki megtanult angolul gondolkodni.
Read Full Post »
Nyelveken tanulok 