Feeds:
Posts
Comments

Archive for April, 2012

Létezik-e nyelvtehetség?

Ez a szösszenet nem azoknak szól, akik önállóan tanulják a sokadik nyelvüket, hanem azoknak, akik évek óta küzdve sem jutnak egyetlen idegen nyelvből sem egyről a kettőre.

Tény, hogy kismókus korom óta közel 20 éve tanítok angolt mindenféle formában, az egyszemélyes skype-os órától kezdve a tizensokfős 400 órás intenzívekig.

Ezalatt az idő alatt egy, ismétlem, 1 olyan emberrel találkoztam, akinél feladtam, és ezt ki is mondtam: nem fog megtanulni angolul. Ám az ok nála nem a nyelvtehetségtelenség (ohbeszép) volt, hanem egy sajnálatos fiziológiai baj (agyvérzésből eredő memóriazavar).

Rajta kívül NEM találkoztam egyetlen olyan diákkal sem, aki ne tudott volna hosszabb-rövidebb idő alatt eljutni az angolban bizonyos szintre.

Kis kitérő. Sokáig néptáncoltam, de sosem kergettem magam (és mások sem engem 🙂 ) abba az illúzióba, hogy különösebben tehetséges lennék benne. Sőt :). Amikor új lépéseket vagy koreográfiát tanultunk, volt táncostársam, akinek elég volt a lépést egyetlen egyszer megmutatni, simán le tudta azonnal utánozni, akármilyen hosszú is volt. Nekem bezzeg… Egészen aprócska mozdulatokra kellett lebontani, és nem egyszer, de legalább hatszázhússzor el kellett ismételnem ahhoz, hogy meg tudjam csinálni. De mivel imádtam táncolni, képes voltam arra, hogy addig gyakoroljak akár fogcsikorgatva is, amíg csak nem megy, és ugyan sosem lett belőlem primadonna, elég sok fellépésen részt vettem a tánccsoporttal, amíg máshová nem sodort a sors.

Pont így működik a nyelvtanulás is.

Akinek nem, vagy nagyon nehezen megy, megfogalmazható pár pontban, miért:

1. Motivációhiány. Céges nyelvtanfolyam, nyelvvizsga diplomához, anyuka erőlteti gyereknek a fő területei.

2. Rossz módszerek. A haladunk a könyvben, töltjük a munkafüzetet, főleg magyarul beszélünk című történet.

3. Kevés időráfordítás, a nincs időm szindróma. Általában korrelál a motivációhiánnyal és a rossz módszerekkel.

Nyilván egyéb bajok is okozhatnak ilyesféle tüneteket, mint például a korábbi negatív tapasztalatokból eredő frusztráció (fiam, te sosem fogsz tudni megtanulni____________ul, neked nincs nyelvérzéked stb.), akut önbizalomhiány, nem támogató környezet, stresszes nyelvóra, de mind, mind, mind javítható, gyógyítható (akármilyen furán is hangzik ez).

A sebesség és a minőség (milyen hamar milyen szinten) nyilván függ még sok egyébtől – lásd a felsorolást itt – például nyelvtani érzékenység vagy asszociatív memória, de mindegyik készség fejleszthető kellő idő- és energiaráfordítással.

Hogy pontosan milyen módszereket használok a nehezebb eset diákjaimmal (és persze magamon is), legyenek a következő firkák témái.

Advertisements

Read Full Post »

Kihívom magam ellen a sorsot és azt állítom: kizárólag szórakoztató esti olvasásra, nem pedig angoltanulásra.

Különösebben nem hiszem, hogy be kell mutatnom Dohár Péter könyvét, jóformán klasszikus és mindenki ismeri, aki tanult, akar tanulni, épp tanul, vagy hallott már valakiről aki tanul angolul 🙂

A Kis angol nyelvtan nagyjából az, aminek feltünteti magát: kicsinek kicsi, angolnak félig-meddig az, nyelvtannak pedig nyelvtan, rogyásig.

Szerettem ám én is, befaltam egy jó óra alatt és sohasem fogom elfelejteni azokat a mondatokat mint hogy Jártál-e már Tótkomlóson? Háltál-e már lópokrócon? Vagy hogy könnyű Katát táncba vinni…

Node.

Ennyi, slussz.

Mert ez a nyelv- és nyelvtantanulásos dolog csalóka ám.

Sajnos az idegen nyelv nem olyan, mint a biosz vagy a fizika, hogy elolvasod, bevágod és onnantól megy mint a spurimotolla (nincs ilyen, most találtam ki).

A nyelvtanulás olyan móka, mint a főzés, a gépírás, az autóvezetés, a korcsolyázás vagy a keresztszemes hímzés: elolvashatjuk az összes vonatkozó szakirodalmat róluk, akkor sem fogunk tudni utána sem főzni, sem gépírni, sem semmi, ha nem állunk neki CSINÁLNI.

Tudom, hogy tele a padlás a tanuljunk nyelvet úgy, mint ahogy anyanyelvét a gyermekkel, és vágom az ellenérvet is, miszerint miért kellene, értelmes fölnőttek vagyunk, hisz értjük, ha megmagyarázzák nekünk, mi a különbség az egyszerű múlt és a befejezett jelen között?!

Csak épp érteni, bocs, de totálisan kevés.

Pláne egy olyan nyelv logikáját magyarul, magyar nyelvtani kifejezésekkel megmagyarázni, aminek kvázi semmi köze a magyarhoz olyannyira fölösleges, mint a tengerbe sósvizet vinni.

Tényleg, semmi értelme. Tudom, így tanultam évekig anno.

Így jönnek hozzánk 8-10 év tanulás után diákok sokaságai.

Még az igék 3 alakját is tudják, álmukból is! Durva!

Csak épp egy helyes mondatot nem tudnak kimondani.

Ugyanis egy dolog az adott nyelvtani formulát megérteni, és egy teljesen másik dolog adott helyzetben felismerni, hogy jé, itt ezt kell használnom, majd helyesen alkalmazni.

Ahhoz nincs mese, elő kell szedni szegény népszerűtlen drillt, és nyomatni ezerrel – természetesen ésszel, úgy, hogy 1. legyen valami értelme, 2. minél személyesebb legyen, igaz rád, vagy a szomszéd kutyájára, 3. vagy legalább legyen oltári nagy baromság, hogy könnyebb legyen megjegyezni.

Példuál:

Malta, yes

Have you ever been to Malta? – Yes, I have.

Corfu, no

Have you ever been to Corfu? – No, I haven’t.

Dublin, yes

Have you ever been to Dublin? – Yes, I have.

Aztán:

eat rabbit

Have you ever eaten rabbit?

fly a helicopter

Have you ever flown a helicopter?

Stb.

Mindezt természetesen szóban, megfelelő képes vagy párszavas stimulus által.

Aztán, amikor mindez tényleg zsigerből megy, na akkor el lehet olvasgatni, hogy mit miért hogyan, de akkor is inkább egy angol mint magyar nyelvű könyvből.

Lehet vitatkozni velem:)

Read Full Post »

Nyelvcsend

/blogcsend.

A címet Hevesi Mihály A nyelvtanulás művészetéről és Autoritmia című könyveiből szereztem.

Elsodort az élet, úgy is mint vizsgaszervezés, vizsgafelkészítés, intenzív tanfolyam, próbavizsgáztatás, no meg teljes lakásfestés és hasonló nyalánkságok. Ezek miatt a németem ideiglenesen háttérbe szorult, de nincs lelkifurdalásom.

Közben ugyanis az angolom akkorát lendült, hogy magam sem hittem volna. Hihetetlenül érdekes, hogy huszonév angoltanulás után is látom magamon a folyamatos fejlődést.

Hogy miből tűnik fel?

Például elővettem egy hosszabb lélegzetű regényt, amit már közel 2 éve olvastam egyszer, keresgéltem benne valamit. Amit akkor elég nyökögősen, vagy mondjuk inkább úgy, élvezet nélkül olvastam a kacifántosan cizellált nyelvezete miatt, most vidáman, élvezettel pörgettem. Vacilláltam, hogy azért-e, mert egyszer már átrágtam magam rajta, részben biztosan, de érezhetően gördülékenyebben értek olyan egészen magasröptű filozófiai, táplálkozástudományi stb. irományokat is, amiket azért korábban figyelmesebben, lassabban kellett olvasnom. És ez csak az olvasott szövegértés.

Tehát a németem most pihen, nyelvcsendet tart, de nem aggódom. Nem fog elveszni vagy elfelejtődni, inkább érlelődik, és ha a hétvégén végzek minden munkámmal, illetve a ház is visszanyeri a menekülttábor előtti, sőt, sokkal csicsább, hisz frissen festett-nagytakarított külcsínét, azonnal újra belevetem magam a némettanulásba.

Read Full Post »